Rólunk

Az alapító, Vass Márton Zalaegerszegen született, középiskolai tanulmányait már Szegeden kezdte meg a Radnóti Miklós Gimnáziumban, biológia-kémia speciális tagozaton. Ezt az irányt folytatta szintén Szegeden a József Attila Tudományegyetemen (ma SZTE TTIK) biológia-kémia szakon, mely elvégzése után 5 évig tanított gimnáziumokban.

Ezek a tapasztalatok nagyban hozzájárulnak a kereskedelemben szükséges ügyfélcentrikus, empatikus kapcsolatok kialakításához.

13 év szakmai kereskedelmi tapasztalattal felvértezve vágott bele saját elképzeléseinek a megvalósításába.

Az IronMaas Consulting Kft. szeretne túllépni a standard kereskedelmi cégek sablonos működési modelljén.

Vállalkozásunk szeretné kamatoztatni mindazt a szaktudást és tapasztalatot, melyet az oktatás, orvoslás, kutatás és az ipar szinte minden ágában való többéves kereskedelmi és szaktanácsadási tevékenység során szerzett. Napi munka során a laborokban sokukkal találkoztunk, évek óta ismerjük egymást, üdvözöljük Önöket a honlapon.

Célunk, hogy kérdésére a választ, problémájára a megoldást, új munkatársát, berendezését, új pályázatát éppen itt találja meg!

Az ügyfelekkel való együttműködés alakította ki cégünk szolgáltatásait, alkalmazkodva a komplex problémák adekvát módon való kezelésének igényéhez.

Ügyfeleink mindenkor biztosak lehetnek az empatikus és szakszerű válaszokban és megoldásokban.

Kérdése van? Írjon nekünk!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.